Rím kedvéért égetted
meg a lelkem ,
Mözben fáklyád
előtt térdepeltem ?
Szavak mélyéről kifüstölted
az árnyat,
És e csendben a
gondolat is kiszáradt.
Versem mélyén perzsel már az árnyék,
E füstölgő oduban
kormosan rád várnék.
Minden fészek ha el nem égett volna ,
Most erdő is mező is érted lángolna.
Mindent befed e
forró lebegő levegő
Lángtenger
közepén remegő temető.
Hamuszürke hajnal
söpör a viharral,
Játékot űz egy fekete
színű sóhajjal.
Egy marék megégett
mondat a jussom,
E fájdalmas
fényből feléd is jusson!
Talán értetlenül
olvasod e versem,
Mit ráncos homlokodra
pecsételtem ?
