Húsz év múlva

Mint a völgyek mélyén  a kő,
Minek nem árt se víz se hő,
Csöndes szívem Tőled nem fél
Nem szánná  újra, ha elmennél.

Körülöttem csiga-orgiák
nyálazzák fényesre a füvet,
fülembe suttogott szent áriák
simogatják ránk emlékeiket.

De néha csel-szőtt éjszakán
elálmélkodva hegedül
a múlt megrepedt süket talány,
s megdobban bennem a legbelül.

És ekkor már karom lendül
mint bantu dobok eleven
völgyek öröm taván belül
ölelő sóhaj ha megjelen.