Csak titokban

Csak titokban  írom le e sorokat
amint hóhullató hajnal érkezik
tavasznak rügy-fakasztó robajával,
amint a szépet suttogja a tél szele,
révült könnyekbe temetve rokonait
az árván maradt erdélyi magyar,
el nem feledve felszántott temetőit,
mint régvolt szerelmeinek illatát,
amit magába érlelt az idő évei potrohába,
mielőtt még kirepült volna a lárva
e begúbozott életre érlelődött tájra,
mikor eget horgoltak a varrottas zsákra.

Csak titokba írom le milyen gyenge
a tél szelének megrevesedett kérge
és teljes vállszélességgel tagadom,
hogy sosem vág és nem hasít az elme
sötétben vagdalózva követelve-kérve
jussát a történelemtől ahogy lehet,
de hajnalt hasít a felismerés amikor
lélekbe szórja a magvait a remény,
ameddig csak hóhullató este
rügyfakasztó fagyán remetelétében
egymásra talál termő rögbe esve
az akararlan viharok vérkeringése.

Csak titokban, hogy mindenki felismerje
és akarja, higgye, tegye és merje
titkok burkából előhívja magvait
szürke hamuból feléledő tavaszait
a kornak amiről hinni  lehet örökre
hogy nem viszi el a múlttalan jövőbe
virágszirmait a jeltelen valótlanságba
lekötözve és lekörözve a hontalanságba
viaszos csepegő fénnyel gyilkolva
kesztyűs újlenyomatokat titkolva,
el egy barlangba-zárt remeteségbe
utána járni majd elrendezni a végtelenségbe.

Csak titokban írom....