Advent - Ézsa. 59,11 - Zsolt. 33,20-22 - Gal.5,5 -

Medvék morognak, galambok nyögdécselnek,
Messze tornyok szép visszhangján énekelnek.

Várakozásra - lelkünk hangolni igyekszünk,
Egy-egy halk hangot magunk is elejtünk.

Arcunkon rejtett árnyat vet a várakozás .
Tudjuk - nem hiába árnyékol a ragyogás.

Ahol árnyék van, ott fénynek is lennie kell,
Engedd, árnyékolja be arcod, ne keveselld
Fény-kereső reménységed élhető vágyát.
Édesebb a világosság, mint valaha várnád.

Medvék morogtak, galambok nyögdécseltek,
Visszhangos árnyaid dallamán térdeltek.
Arcod a fény tornya - hangod az igazság,
szemed sarkából nő ki a karácsonyfa-ág.

Adventi jeges harmaton

Szavadba hantolt harmatod,
jeges lehelete az éjnek,
felhőt hiába ölelne karod,
benned él a messzeséged.

Szavadra hajlott hangolód,
ott keresi az alaphangot.
Havas-lilás adventi takaród,
és toronytalan a harangod.

Szavadra horgolt hajnalod
felhőjén, szárnyas angyalok,
várják őszinte imádságaid,
leseprik válladról árnyaid.

Szavadba hajtott bánatod,
rejtsd el e harmatos éjben.
Havas szíved messzeségében,
angyalok énekét várhatod.

Húsz év múlva

Mint a völgyek mélyén  a kő,
Minek nem árt se víz se hő,
Csöndes szívem Tőled nem fél
Nem szánná  újra, ha elmennél.

Körülöttem csiga-orgiák
nyálazzák fényesre a füvet,
fülembe suttogott szent áriák
simogatják ránk emlékeiket.

De néha csel-szőtt éjszakán
elálmélkodva hegedül
a múlt megrepedt süket talány,
s megdobban bennem a legbelül.

És ekkor már karom lendül
mint bantu dobok eleven
völgyek öröm taván belül
ölelő sóhaj ha megjelen.

A szerelmen -  mond miért gondolkodom ?

Mert te  nekem adtad azt aki én voltam.

Benned születtem boldogan  újra  holtan.

Mert elvetted azt aki ma már én vagyok,

Kacaghatnak rajam  kicsik és  nagyok.

Visszakérhetném talán múltam és jövőm,

Hogy újra-tervezzem megtépett kikötőm.

Nélküled karjaimban fagyos az ölelés,

S veled együtt ér utol  az öregedés.

Mond miért hagytál el, ha annyira szeretsz?

Miért kellett álmomban arcod eltemesd ?

Miért hagytad mégis, hogy elengedjelek ?

Miért zeng az ég alja a homlokodon ?

Hogy születik újjá a szó a csókodon?

A szerelmen, mond miért gondolkodom?

Szép az élet  szerelmesem

Szép az élet még akkor is ha nehéz.
Haláláról  telefonált a szomszéd.
Mondja, hogy nyolcan évesen kész már

meghalni, csak sokat ne szenvedjem.

Remélem, a cigim nem süt penészt
szerelmes katonás tüdőmre. Rég várt
eszményeim:elhunyt őseim. Engem
nagyon szeret az Isten. Téged is:szép

angyalarcú asszony! Ó, ha tudnál valamit
e slukktól búcsúzú szűz mandarin

éneke után! Neked-szerelmes szavaim:

vajon csupán ennyi lenne az egész?

Értünk vállalt nélküled-remeteség.
Álmokat adjon neked is az ég!

Forróság

Rím kedvéért égetted meg a lelkem ,

Mözben fáklyád előtt térdepeltem ?

Szavak mélyéről kifüstölted az árnyat,

És e csendben a gondolat is kiszáradt.

Versem  mélyén perzsel már az árnyék,

E füstölgő oduban kormosan rád várnék.

Minden  fészek ha el nem égett volna ,

Most erdő  is mező is érted lángolna.

Mindent befed e forró lebegő levegő

Lángtenger közepén remegő temető.

Hamuszürke hajnal söpör a viharral,

Játékot űz egy fekete színű sóhajjal.

Egy marék megégett mondat a jussom,

E fájdalmas fényből feléd is jusson!

Talán értetlenül olvasod e versem,

Mit ráncos homlokodra pecsételtem ?

Pipacsos bogarak balladája

( Kőmíves Kelemenné ismeretlen tánca )

Sűrű setét álom
lábujjhegyen járom,
kocsisommal ropom a táncom.
Uram a várat építi a hegyre
szerelem arcom szépíti este.
Kocsisom, uram kötényem kékíti.

Sűrű setét álom
megbomlott világom
kocsisom s asszonyom várom.
Asszonyom táncát járom
felmarta vállam a járom.
(Húzom az igát, szántok
fogjátok be a szátok!)

Várudvarra búzát vetek
itt vetnék jövőt veletek.
Búza között pipacs virít
árnyékéban bogár visít.
Hova lett a régi nóta,
Árpád óta, Ferenc óta?

Fogjuk be a lovakat,
szívemben rozsdás lakat.
Hites ura ebédet vár,
másképp nem épülhet a vár.
(Sötét álom , sűrű álmom
lábujjhegyen hagyd hogy járnom.)

A táncom járom, nem kell kocsi
Rozsdás lakat' nekem hozd! Így!
Megkékült már a kötényem,
Pipacsok közt bogár fészkel.
Hites uram egyen búzát,
s vegye le az izzadt blúzát!
( Járom a táncot, élem világom,
hiába sűrű setét ez álom.)

Sűrű setét álom,
lábujjhegyen járom,
kocsisommal járom a táncom.
Uram várát építi a hegyre,
szerelem arcom szépíti este.
Uram kocsisom kötényem kékíti.

Sűrű setét álom ráncol
pipacs alatt bogár táncol,
várat építek, búzát vetek,
mi történt , mi van veletek?
Ebédem várom, itt a vár-rom.
Semmit se mondj ! Kitalálom!

Bár csak hagytam volna váram
s ha már úgyis kitaláltam
lábujjhegyen jár a láb
hagytam volna mást alább.
Asszonyom köténye megkékült
arca szerelemre szépült
s közben váram hegyre épült,
pipacs alatt bogár szédült.

Vár ormán pipacs-koszorú
pergelt búzaszemek várnak.
Sűrű setét álom-várak
udvarán pipacsos bogarak
lábujjhegyen mezőn szántnak,
engem vernek, engem bántnak.

Kocsisom elvágtatott messze,
ebédem kötényéből vesszen!
Pipacs-szirmok hegedűjén,
asszonyommal éj sűrűjén
a járom nyakamon gyűrűs éj,
mit visító bogarak csipkednek,
pörkölt búzaszemekért verekednek.
(Járom táncom járom egyre ,
s ketten megyünk fel a hegyre. )