Dávid Ferenc emlékére

A tudat, hogy itt éltél erőt ad.
Kihűlt arcodra vetjük árnyékunkat ?
Ó, ki már nekünk nem adhatsz választ,
Szárnyaló lelked köztünk megtalálhasd.

Kérdezzük a csendet, kérdezzük szavad.
Ki segít, ha a válasz minket meghalad ?
Kérdezzük tagadón, kérdezzük hitvallón,
kérdezünk, önmagunk megvigasztalón ?

A tudat, hogy itt éltél nekünk erőt ad.
Arcunkon érett meg a bizalom. Biztat!
Hites értelmed jó reménybe öltöztet,
börtönös napjaid nem hiába' töltötted!

Több évszázad után itt vagyunk látod:
bennünk él tovább gyönyörű világod.
Örökösei vagyunk a hit ajándékának,
mint széttört tükör élő árnyékának.

Ha árnyékot vetne arcodra a fény,
szerető szívünk élő harangnyelvén,
mi unitáriusok valljuk egymásnak:
hívei vagyunk a jövőnek s a mának.

Amíg emléked őrizhetjük ébren,
mint feltéphetetlen viasz-pecsétet,
addig otthonunk nekünk az egyház:
Mohácsos évek után az ezerötszáz
hatvannyolcas lélek-poggyász .

Nyugodjál békében püspök-apostolunk.
Van idő, mikor melletted raboskodunk,
de hisszük, felvirrad a hit szép hajnalán:
nem hiába élünk s te haltál meg hajdanán.