Erőss Zsolt emlékére...

Hegyek tanítottak meg élni és halni:
csendben hallgatva is megszólalni.
Arcod s hangod fényével üzensz,
szívünk szikláin örökre megpihensz.
Már nem porlasz mint a Kancsendzönga,
Kőrösi Csoma Sándornak utódja!
Amit te tettél az nem bérmunka,
sem havas legelő bosika-bozótja!
Aki a csúcsra ér fel az megszédül,
s népének lelkében szentté szépül:
Csoma Sándor más nép szívében
s te a félhold és csillagok ívében.
Családodnak, barátaidnak megmaradsz
ki akkor sem tagadsz, ha megszakadsz,
emléked s lelked örökké élni fog
az öröklét kapuját nekünk felnyitod.
Mi az mi minket szabaddá tehet:
szeretni a téged befogadó hegyet,
mi őrt áll mint a szikla és örökké él,
és megbocsátó szívvel megbékél
de nem tagad, nem tagad soha
legyen édes vagy legyen mostoha
a szülőföldnyi otthont adó táj,
ahol hiába keresnének a serpák.
Nyugodj békében drága zászlósunk
szívünk virágait nyolcezer fölé szórjuk!
Isten vigyázza családod és néped
s áldjon téged s két kezével fényed
ki néped immár csillagösvényről véded!

Kiss Péter emlékére ....

A jégfolyosón téged már nem éget a Nap,
miről nekünk fogalmunk sem lehet itt alant,
de Balaton-parti futásod nyoma megmarad.
Talpad nyoma örökre, az olvadó hóban ragadt.
Hideg völgyben Nap-égett arcod keresnénk,
hitünk magjaiból kősziklák ormára is vetnénk,
hadd lakjanak jól a fészekrakó égi madarak!
Emléked legyen áldott minden kézfogásban,
Magas magyar hegyed örök ragyogásban!
Árassza ránk szép fényét az élet értelme,
árassza rád szép fényét életed érdeme.
Jégfolyósodon téged már nem éget a Nap,
s hitnek magjaiból lakjanak jól a madarak.

fogalmazok

egyes szám első személyben fogalmazok
s kérdez(get)em az egyes szám második személyt:

a lázat
ne mérjem, ha az
alázat
a tanulási célom



alázat:
az erőt kéri,
bátorságot
és boldogság-vágyat,
a lázat
szerinted mi méri ?



a lázat
ha megérzed
mond
miként gyógyíthat az
alázat ?

neked...

neked - ki hiszem nem vagy látszat

ha látszat lennél
ide nem tévednél
el sem olvasnád soraim,
képernyőd betűnyomait

a látszat
eláztat
kimossa szemedből a könnyet
de talán lehet majd könnyebb

ne kenje rád a látszat a mázat
el ne ázzon könnyes könyved
gyógyítsa lázad
az alázat

a virtuális világ
gondolatokba csomagolt virág

hogy milyen ez a virág
és milyen ez a világ
ne kérdezd
világos virágom
virágos világom
világ virtuális viruló ága
világ virága
virág világa

a látszat elfáraszt
sok mindent áraszt
eláztatja s fárasztja szemed
s lázban égeti el józan eszed

Ima - az áldozati hegy felé

" Mert szeretetet kívánok és nem áldozatot..." Hózs.6,6,

Te segíts fel a magas tetőre,
és add a szent visszautat is Te ,
kinek is lehetnék én az őre,
a helyeden Isten?

Vendégségbe Hozzád indulok
és nem a messzelátó börtönbe.
Ha valaki igen, akkor Te tudod,
hogy miért nem férek a bőrömbe!

Hallgasd meg imádságom hegyen-völgyön
A hitet mit nem adtál, nem adtad kölcsön!
Lelkemen - mit a világnak hordok - ez a legszebb öltöny.

Lármafákat gyújts szívembe és ne fejfákat
- ami mellett ha kell egy század is elvágtat -
és a hegyről a völgybe lejönni már elfárad.

..fényednek...

Fényednek áldott sugara ránk ragyog,
álmunkban ránk találtak az angyalok,
arcunk árnyékát áldásod simogatja.

Esti zsoltárunkkal őriztük meg a hitünk
s tiszta reménység-magvakat hintünk
hajnalunk fehér felhős felhő-mezejére.

Arcunk árnyékát áldásod simogatja,
hajnalunk fehér felhős felhő-mezején:
életünk léted ránk-vigyázón biztatja,
az utolsó szóval - már a legelején.

1Móz.9,5/b

Itt vagyok Uram előtted.Lásd mit tettem.
Számon kérhetsz. Nem lázadok ellened.
Őrzőn vigyázom életemre szórt áldásod,
hogy miként, azt csak Te tudod és látod.

Uram lásd meg áldásaid jóságát bennem,
lásd meg vétkeim jóvá-tételének vágyát.
Őrizd bennem megtartó hitemnek álmát.
Mutasd meg Veled milyennek kell lennem.

Itt vagyok testvérem, hozzád szólok most.
Kérlek ne játszd előttem se a nagy okost.
Számon kérem tőled ellenem megélt időd.

Ha szükséges, hát kérd te is számon tőlem:
lelkedben a csendet, bántón ha megöltem.
A szeretetben van bocsánat - bőven.

a mosolyt

A mosolyt ne egye meg a moly,
huhogja arcunkra bölcs bagoly.

Teljen fel csendünk nevetéssel,
lelkünk elboronált vetéssel.

Az őszi ködöt szitálja meg a fény,
gyümölcs-osztó reményeink ölén.

Őszi falevelek színes esőjében,
hozza el hitünk a lehetőségben.

Hozza el akkor is ha nem látjuk
ne bántsa szemünk a hiányuk.

...harmatcsepp...

Harmatcsepp a fű élén,
táplálja a levegős eget,
miközben a nap fényén
párás sóhajjal felelget

az elfelejtett gondolat
és az eltitkolt mondat.
Mondd hová rejtheted
magad elől is az eget,

ha harmatozó hajnalod
lélek-tükreiben hallod
hogyan száll el álmod?
Talán ezt is kitalálod?

Dávid Ferenc emlékére

A tudat, hogy itt éltél erőt ad.
Kihűlt arcodra vetjük árnyékunkat ?
Ó, ki már nekünk nem adhatsz választ,
Szárnyaló lelked köztünk megtalálhasd.

Kérdezzük a csendet, kérdezzük szavad.
Ki segít, ha a válasz minket meghalad ?
Kérdezzük tagadón, kérdezzük hitvallón,
kérdezünk, önmagunk megvigasztalón ?

A tudat, hogy itt éltél nekünk erőt ad.
Arcunkon érett meg a bizalom. Biztat!
Hites értelmed jó reménybe öltöztet,
börtönös napjaid nem hiába' töltötted!

Több évszázad után itt vagyunk látod:
bennünk él tovább gyönyörű világod.
Örökösei vagyunk a hit ajándékának,
mint széttört tükör élő árnyékának.

Ha árnyékot vetne arcodra a fény,
szerető szívünk élő harangnyelvén,
mi unitáriusok valljuk egymásnak:
hívei vagyunk a jövőnek s a mának.

Amíg emléked őrizhetjük ébren,
mint feltéphetetlen viasz-pecsétet,
addig otthonunk nekünk az egyház:
Mohácsos évek után az ezerötszáz
hatvannyolcas lélek-poggyász .

Nyugodjál békében püspök-apostolunk.
Van idő, mikor melletted raboskodunk,
de hisszük, felvirrad a hit szép hajnalán:
nem hiába élünk s te haltál meg hajdanán.

Esik az eső , vagy ...

Esik az eső vagy ha hull a hó,
egednek szemében lélek-takaró,
betakarja szemed és jobban látsz,
melengeti arcod szívét e lét-palást.

Rád borul a hideg bánatos szél,
megszépíti szép szíved a tél.
Ne szomorkodj tehát e Földön,
hisz áldását a jónak öröklöd.

Legyen benned bár bánatos hang,
léted palástja alatt majd felolvad
szép egednek szemében a téli hó
s akkor is mond: élni csuda jó!

Advent - Ézsa. 59,11 - Zsolt. 33,20-22 - Gal.5,5 -

Medvék morognak, galambok nyögdécselnek,
Messze tornyok szép visszhangján énekelnek.

Várakozásra - lelkünk hangolni igyekszünk,
Egy-egy halk hangot magunk is elejtünk.

Arcunkon rejtett árnyat vet a várakozás .
Tudjuk - nem hiába árnyékol a ragyogás.

Ahol árnyék van, ott fénynek is lennie kell,
Engedd, árnyékolja be arcod, ne keveselld
Fény-kereső reménységed élhető vágyát.
Édesebb a világosság, mint valaha várnád.

Medvék morogtak, galambok nyögdécseltek,
Visszhangos árnyaid dallamán térdeltek.
Arcod a fény tornya - hangod az igazság,
szemed sarkából nő ki a karácsonyfa-ág.

Adventi jeges harmaton

Szavadba hantolt harmatod,
jeges lehelete az éjnek,
felhőt hiába ölelne karod,
benned él a messzeséged.

Szavadra hajlott hangolód,
ott keresi az alaphangot.
Havas-lilás adventi takaród,
és toronytalan a harangod.

Szavadra horgolt hajnalod
felhőjén, szárnyas angyalok,
várják őszinte imádságaid,
leseprik válladról árnyaid.

Szavadba hajtott bánatod,
rejtsd el e harmatos éjben.
Havas szíved messzeségében,
angyalok énekét várhatod.

Húsz év múlva

Mint a völgyek mélyén  a kő,
Minek nem árt se víz se hő,
Csöndes szívem Tőled nem fél
Nem szánná  újra, ha elmennél.

Körülöttem csiga-orgiák
nyálazzák fényesre a füvet,
fülembe suttogott szent áriák
simogatják ránk emlékeiket.

De néha csel-szőtt éjszakán
elálmélkodva hegedül
a múlt megrepedt süket talány,
s megdobban bennem a legbelül.

És ekkor már karom lendül
mint bantu dobok eleven
völgyek öröm taván belül
ölelő sóhaj ha megjelen.

A szerelmen -  mond miért gondolkodom ?

Mert te  nekem adtad azt aki én voltam.

Benned születtem boldogan  újra  holtan.

Mert elvetted azt aki ma már én vagyok,

Kacaghatnak rajam  kicsik és  nagyok.

Visszakérhetném talán múltam és jövőm,

Hogy újra-tervezzem megtépett kikötőm.

Nélküled karjaimban fagyos az ölelés,

S veled együtt ér utol  az öregedés.

Mond miért hagytál el, ha annyira szeretsz?

Miért kellett álmomban arcod eltemesd ?

Miért hagytad mégis, hogy elengedjelek ?

Miért zeng az ég alja a homlokodon ?

Hogy születik újjá a szó a csókodon?

A szerelmen, mond miért gondolkodom?

Szép az élet  szerelmesem

Szép az élet még akkor is ha nehéz.
Haláláról  telefonált a szomszéd.
Mondja, hogy nyolcan évesen kész már

meghalni, csak sokat ne szenvedjem.

Remélem, a cigim nem süt penészt
szerelmes katonás tüdőmre. Rég várt
eszményeim:elhunyt őseim. Engem
nagyon szeret az Isten. Téged is:szép

angyalarcú asszony! Ó, ha tudnál valamit
e slukktól búcsúzú szűz mandarin

éneke után! Neked-szerelmes szavaim:

vajon csupán ennyi lenne az egész?

Értünk vállalt nélküled-remeteség.
Álmokat adjon neked is az ég!